Happy-Go-Lucky

Sajnos mostanában nagyon keveset járok moziba, de, ha elcsípek ott valamit abban nem nagyon kell csalódnom, mint a Happy-Go-Lucky-ban sem. A címmel ellentétben szó sincs egyszerű kis vígjátékról, mert nem az. Inkább egy dráma vidám köntösbe öltöztetve. A film érdekessége, hogy nincs igazi története, csak bemutatja egy lány hétköznapi életét, mindennapjait. A történet különlegessége mindössze a főszereplő karakterében rejtőzik, aki már-már természetellenesen jó kedvű, illetve olyan, amilyennek mindenkinek lennie kéne a beszürkült, befásult, boldogtalan életmódja helyett. A főszereplő, Poppy állandó jókedvűségét, és belőle áradó pozitívságát szinte képtelenek befogadni az emberek, mert annyira eltorzultan élnek már - mint ahogy mi mindannyian sajnos. Ha ellopják a biciklijét, csak annyit mond mosolyogva: "de kár, még csak el se tudtam búcsúzni tőle" - természetesen ez egy jelképes üzenet. A figyelmetlen nézőnek tehát ez az alkotás nem fog semmiről szólni, csak egy unalmas semmit mondó film lesz neki, mint, ahogy a hátunk mögött ülő két öregasszonynak is (akik egyébként melegséggel töltötték el a szívemet, hogy két barátnő ilyen korban is rendszeresen moziba jár, mert még az is kiderült, hogy általában szombatonként szoktak...). Ez a film tehát egy valamit közvetít, hogy legyünk boldogok, vidámak, optimisták, és ne az elvárások szerint éljünk, vagy ne a társadalom által kiszabott utat járjuk, valamint eltervezni se érdemes az egész életünket előre. A film ráadásul kedvenc helyemen, Londonban játszódik, így ez még külön élvezetet nyújtott, és ó, az a gyönyörűséges brit angol - zene füleimnek.
A rendező, Mike Leigh többi filmjét is pótolnom kéne, főleg a Secrets & Lies-t, vagy a Vera Drake-et.