MAXI / Neo Record Straight

A Neo a Kontroll filmzene és az arról kimásolt Kontroll / It’s Over Now maxi óta végre előállt a két éve tervezgetett és tologatott kislemezzel a Record Straight-el, mely az egyelőre még cím nélküli, hamarosan megjelenő új albumot hivatott beharangozni.

A Record Straight szerencsére nem követ semmilyen új divatirányzatot, és nem lett trendi, hanem egyszerűen csak tipikus neos. Big beat-es ütemek, és torzított gitárok jellemzik a dalt. Az együttes felállása ismét változott kicsit, kiszállt a negyedig tag, aki csak a Kontoll-turné idején volt jelen, így most Hodosi Enikő énekesnő, és a gitáros-énekes Kőváry Péter állnak Matyi mellett - imidzsben mindenképpen jót tett nekik a létszámcsökkenés.
A dal klipje a Neo-tól megszokott színvonalat hozza. Ismét animációs videoval van dolgunk, kissé képregényes stílusban. A klip elképesztően igényes, és szép lett, bár két év munka után, ez el is várható, ugyanis már azóta kész van a klip törzse, mióta először tervezték kiadni a maxit. Az idők során mindig forgattak valami újat hozzá, csiszolgatva a végeredményen.
A Record Straight maxi végre megjelent számtalan kitűzött megjelenési dátum után, és nem is akármilyen tartalommal!

A maxin a címadó dal eredeti verziója mellett három remix is szerepel, valamint egy b-side, és a videoklip, nem akármilyen minőségben.
Mint ahogy már megszokhattuk, a Neo most is készített remixet saját dalából (Metropolis Mix), mely egy húzós elekctro-disco átirat (jobb, mint az eredeti). A Secta Chameleon Mix megtartja az eredeti változat jellegét, csak az alapokat cseréli törtebbre, a Fine Cut Bodies Mix pedig egy nyers, és kemény breakbeat remix, mely nagyon kevés vokált tartalmaz (a legjobb áttdolgozás a lemezen a Metropolis Mix mellett). Bár a borítóról sajnos egyikről sem tudjuk meg, hogy ki készítette, engem az utóbbi teljesen Anorganikra emlékeztetett, de kiderült, hogy egy Kevin nevű DJ áll mögötte.
A remixekkel még nincs vége a maxinak, ugyanis b-side is került rá, mely a Supermodel Planet Művészetek Palotájában felvett live verziója, de olyan tisztán szól, mintha stúdió felvétel lenne. A címéből azt hihetnénk, hogy valami kis electro-pop szerzeményről van szó, de nem az, hanem egy elvont, koszos hangzású dal, mely kissé a The Prodigy ’97-es hangzásvilágát idézi.

A magyar maxikra nem jellemző az ilyen gazdag tartalom, viszont a Neo-ra annál inkább, így megint összehoztak egy maximalista kislemezt, mely csaknem fél óra, és mindenki talál valamit rajta magának. A design ismét Giulio kezemunkáját dícséri, aki káprázatosan szép borítót készített a dalhoz, mely a „tintás” videot idézi.

9/10