filmz

Sajnos a következő filmekből többé-kevésbé mindegyik csalódást okozott valamennyire, valamilyen szempontból.

Scott Pilgrim vs. The World.
Abszolút kellemes, élvezetes film volt, de a végén mégsem éreztem úgy, hogy azonnal újra akarom látni, vagyis valószínű megmarad egyszer nézős filmnek. Nem is tudom mitől lehet ez, pedig stílusra jó, csak talán túl sok volt a számítógépes-játék effekt, és Michael Cer(K)a nyomorék feje se tett jót az összhatásnak, mert a béna ábrázatát nem nagyon tudom elviselni annyira idegesítő, amit a nyekergő hangja csak még tovább tetéz.
Na mindegy, aki akar egy jó kis, látványos, poénos felhőtlen szórakozást, annak feltétlen ajánlatos. A rendező pedig nem mellékesen Edgar Wright (Shaun Of The Dead)!


A Single Man.
Ez már régóta érdekelt, de csak most jutottam el odáig, hogy meg is nézzem. Egy nagyon szépen kivitelezett kompozíció az egész film, akárcsak a The Hours, de ez valahogy nem ragadott annyira magával. A végén nem jött sajna a katarzis, és nem éreztem azt, hogy az az igazán többször nézős alkotás lenne. A megkeseredett, életunt Colin Firth fantasztikus volt a szerepében, annyira átlényegült, hogy eszünkbe se jut róla a két balkezes romantikus hős. Jó volt látni Nicholas Hoult-ot is újra (Skins, About A Boy), na meg hát Julianne Moore-t (aki mindig minden filmet feldob pusztán a tündöklő lényével). Nem csak miatta jut eszembe ide vésni a The Hours-t, hanem tempója és kivitele miatt is az ugrik be róla. Aki szereti a mélységes méregdrámákat, annak ez a film is ajánlott.


Black Swan.
Régóta az egyik legjobban várt film Aronofsky mester munkája. Egyetlen gond vele, hogy bár magában a filmben nem csalódtam, mert egy tökéletes alkotás, viszont sajnos témája és végkimenetele miatt mégsem az a film, amit újra és újra szeretnék látni.
Natalie Portman alakítása lélegzetelállító, már csak miatta is kötelező megnézni a Black Swan-t. Csak nagyon kevesen képesek ilyen kaméleon szerűen kivetkőzni magukból, és smink nélkül is felismerhetetlenné átformálni magukat.




127 Hours.
Sajnos Danny Boyle új filmje már témája miatt halálra volt ítélve. Egy sziklarepedésbe szorult ember szenvedése eleve nem sejtet túl izgalmas cselekményt, de reménykedtem, hogy az alkotás inkább flashback-ekből lesz felépítve, mint ahogy a Ghettomillionaire is - bár az nagyon gagyi húzás lett volna, ha egyszerűen csak megismétli önmagát a rendező. Önismétlés szerencsére nem is lett, viszont a film látta kárát, mert másfél órán keresztül azt nézni ahogy egy helyben küzd az életéért valaki napokon át, nem túl izgalmas. Persze azért néhány flashback így is volt színesítőként, de nem abból építkezett a film, hanem lényegében egy egyszemélyes darab lett. Lehet, hogy valakinek ez abszolút be fog jönni, de én a zseniális Danny Boyle-tól - aki nem véletlen az egyik legkedvencebb rendezőm - nem ezt vártam, pláne nem egy felemás Ghettomillionaire után. Egészen addig viszont töretlen volt a rendező karrierje, bármihez nyúlt, az arany lett, minden stílusban kiemelkedőt és különlegest tudott alkotni, de sajnos ez most már a második film, ami nem lesz sűrűn újranézve, illetve ez a legutóbbi nagy valószínűséggel soha többé. :////