Mark Romanek, aki főleg (legendás) klipjeiről híres (pl: Madonna: Rain, Michael Jackson: Scream, Bowie: Jump They Say), a One Hour Photo (Sötétkamra) után (amit sajna még nem láttam) előállt legújabb filmjével, a Never Let Me Go-val, ami megint csak a rendező zsenialitását bizonyítja. Egy alternatív világot mutat be, ahol az ötvenes években feltaláltak egy eljárást, aminek a lényege, hogy létre hoznak embereket klónozással, hogy azok majd fiatal felnőtt korukban szervdonorok legyenek, amivel kiküszöbölhető lesz számos betegség (pl. rák), melynek köszönhetően az emberek átlag életkora jócskán megnövelhető. Így is vannak nevelve speciális iskolákban (látszólag idilli angol környezetben), ismerik a sorsukat és nem is lázonganak ellene - azt a rövid időt kell kihasználniuk, ami rendelkezésükre áll. Ez alapból egy drámai, kilátástalan jövőt sugall számukra, ami a film alaphangulatául szolgál. A szereplők sorsát gyerekkoruktól, a hetvenes évektől követhetjük, szóval nem a jövőben játszódik, nem egy sci-firől van szó. A három főszereplő barátságáról, kapcsolatáról szól a film, rengeteg melankóliával, hangulatokkal, gyönyörű képekkel és zenével. Rég volt rám ilyen hatással egy film, teljesen beszippant az atmoszférájával, amit a fő plakáton látható színvilága csak tovább fokoz (ami az utóbbi idők egyik leggyönyörűbb plakátja!). A tempója lassú, hömpölygő, el lehet rendesen veszni az érzékletes részletekben. A történet nem meglepő módon, természetesen japán író munkája. Carey Mulligan-t most láttam először, de olyan emlékezetes alakítást nyújt, hogy azonnal látni akarom más filmekben is! Keira Knightley pedig hozza a szokásos formáját, ami miatt annyira imádom.
Ez bizony egy 100%-os film!
A Never Let Me Go meghozta a kedvem a Gattacha-hoz, így rögtön meg is néztük utána. Kb 10 éve láttam utoljára, szinte semmire se emlékeztem már, de ugyanolyan katartikus élmény volt, mint akkor.
No comments:
Post a Comment