Thursday, November 15, 2012

MAXI / Calvin Harris: Sweet Nothing feat. Florence Welch

Calvin Harris 2011 nyara óta (!) ontja magából az október végén megjelent 18 Months album kislemezeit, amiről az aktuális, a közvetlen az albumot beharangozó kislemezdal, a Florence-el felénekeltetett Sweet Nothing. Ez az új éra első number 1 kislemeze, amellett, hogy a nagylemez is rögtön number 1 lett Nagy-Britanniában.

A Sweet Nothing nem hoz újdonságot az eddigi slágerekhez képest, csak Florence erőteljesen énekhangját, így egy megbízható, kellemes electro-pop dalt kapunk, ami pont olyan "fülbe ragadó", mint a korábbi kislemezdalok. Valamit tud Calvin, mert akármilyen számot ad ki, az tutira még éjszaka is kísérteni fogja a hallgatót.
Florence-el egyébként jót bizniszelt a skót producer guru, ugyanis az énekesnő kért egy remixet Calvin-től a Spectrum (Say My Name) című dalához (ami szintén number 1 lett!), amit Calvin azzal a kikötéssel készített el, ha ő pedig cserébe kap vokált egy készülő új számához, ami a Sweet Nothing lett. Mindketten jól jártak, mert mindegyik a brit slágerlista élén végezte.

Furcsa módon pont az album eddigi legnagyobb sikerdalához (na nem mintha a többi nem lenne az, mivel mind második lett Nagy-Britanniában) nem jelent meg fizikális kiadás Angliában, még 12" picture disc vinyl se, csak világszerte egy öt számos digitális maxi, illetve szerencsére van egy Németországunk - a gyűjtők nagy örömére - ugyanis november 16-án ott megjelenik egy két számos CD-maxi!
A maxi igen jóra sikeredett. Az öt számos digitális kiadáson ott van Tiesto döngölős electro-trance mixe, Burns angolos, atmoszférikus dubstep mixe, a Dirtyloud tipikus mai, trendi zúzós dubstep verziója, valamint a Qulinez Remix-e, ami a Tiesto-éhoz igen hasonló club mix. A CD bónusz dala a Tiesto Remix.
Calvin-ben az a jó, hogy mindig oda figyel arra, hogy változatos remixek készüljenek maxijaihoz, és a remixereket is elég jól válassza meg általában.


7/10

No comments: