Szerencsére a Kanye West-producer semmiféle hip-hop-os hatással nem bírt az albumra, és egy ízig-vérig Pet Shop Boys-os lemezt kaptunk, ami egyszerre friss és modern is, de kissé a múltba is mereng helyenként, és megidézi a dicső 80as éveket. Ha valaki például meghallja az Elysium egyik csúcsát, az A Face Like That-et, valószínű rögtön beugrik neki a Domino Dancing, de még a Love Comes Quickly alapjai is felsejlenek benne. A nyitó Leaving hallatán pedig némileg a Being Boring és a Before juthat eszünkbe - bár ezek már a 90es évek dalai. A gyors és pattogós Yes után az Elysium visszavesz a tempóból, és egy főleg középtempós/lassú, melankolikusabb, szomorkás albumot készítettek most a fiúk, amin az atmoszféra dominál, és helyt álló az állítás, miszerint meleg, mély elektronikus dalok hallhatóak a lemezen, amire a lassú Invisible a legjobb példa, aminek mély hangzása igazán csak nagy teljesítményű mélynyomóval jön ki. A lassabb dalok közé tartozik még a rövidke, electrós Your Early Stuff, aminek szövegéül olyan mondatok szolgálnak, amit mind-mind Neil-nek modtak mások, pl. taxisok. Aztán ott van még a szépséges, gitárral színezett ballada, a Breathing Space, ami leginkább úgy hangzik, mint egy William Orbit munka. Szépséges, torokszorító dal. A lassú dalokhoz tartozik még a Depeche Mode-os hangzású Everything Means Something, amiben a hűvös, hideglelős részek, és a lágyabb refrén váltogatja egymást. Ez a dal tömény lúdbőr, és a Pet Shop Boys életmű egyik csúcsa. A musical-es Hold On szintén lassú darab, ami viszont nem feltétlen kéne a lemezre, bár zeneileg nem rossz darab, de inkább csak lehúzza a lemez színvonalát, ahogy a 60as éveket idéző Give It A Go se lett volna baj, ha lemarad. Az első kislemeznek választott Winner pedig tipikusabb PSB már, de sajnos ez is egy elég gyenge dal. Zeneileg némileg a Jealousy-t idézi, de színvonalra nem közelíti meg azt. Az Elysium azért nem csak lassú dalokból áll, van rajta néhány igazi discós darab is, mint a már említett, lágyan táncos Leaving, vagy a bombasztikus A Face Like That, amit átsző egy trópusi viharos téma, ami zeneileg is jól megjelenik benne, amitől igazán atmoszférikussá válik a dal. A Memory Of The Future szintén egy húzós electro-dance, ami teljesen olyan, mintha a Yes-ről maradt volna - ez az album legmodernebb hangzású dala. Az ötletes szövegű Ego Music ("Me me me me, yes yes yes yes, you you you you, no no no no") pedig a Kraftwerk előtt tiszteleg, a záró latinos, középtempós discós Requiem In Denim And Leopardskin pedig a 96-os Bilingual album hangulatát hozza vissza.
Sokszínű az Elysium, mégis egységes, amin csak néhány kilógó dal található, a maradék viszont igazi telitalálat. Nagyon szépen felépített és összerakott lemez lett, az igényes és gazdag hangzásvilágról pedig nem is beszélve! Egy igazi kora őszi, naplementés lemez.A szépséges lemezborítót természetesen most is Farrow készítette, amiből rendhagyó módon kétféle is készült most, egy vizes, és egy felhős is. Egyik szebb, mint a másik, de a felhős talán jobban tükrözi a lemez melankolikus hangulatát.
Az utóbbi albumoknál már szokássá vált, hogy a limitált kiadáshoz jár egy nívós bónusz lemez is. A bónusz korong most is megvan, csak sajnos ezúttal érdektelen lett, ugyanis új számok, vagy remixek helyett most az album instrumentális verzióját kapjuk meg a CD2-n. Persze biztos van aki örül neki és tud mit kezdeni vele.
7/10
No comments:
Post a Comment