Monday, July 30, 2012

Moonrise Kingdom


Végre sikerült eljutnom rá, azt hittem már kimarad nekem moziban. Wes Anderson-hoz képest ez a film most másabb jellegű lett több szempontból is, mint az eddigiek. Kicsit kommerszebb lett, mint elődei, és jóval pörgősebb is. A téma pedig ezúttal nem felnőttekről szól (illetve nem csak), hanem gyerekekről, de korántsem gyerekfilm természetesen! Már a 60-as évek kor meghozza a hangulatot, meg a sárgás szín, az évszak pedig nyár vége/ősz eleje egy táborban, ahonnan megszökik a főszereplő kisfiú, hogy a szerelmével lehessen, amit persze senki sem néz jó szemmel, így mindenki üldözi őket egyfolytában. Nagyon jól össze van rakva a film, a karakterek természetesen különlegesek és jól megírtak, mint ahogy az egy Wes Anderson filmtől elvárható, a zene pedig magával ragadó! A színészek pedig már felsorolva is kisebb lúdbőrt okoznak: Bill Murray (természetesen), Bruce Willis, Frances McDormand, Edward Norton, kis szerepben pedig még Tilda Swinton is! A főszereplő kiscsajnak meg elképesztően jó feje van (Kara Hayward), aki tiszta Lana Del Rey kicsiben. Remélem még látjuk más filmben is! Egyébként neki is ez volt az első film szerepe, mint a fiú főszereplőnek (Jared Gilmnan).
Újabb ékes darabbal bővült a Wes Anderson filmográfia! A Fantastic Mr. Fox-ot meg azonnal pótolnom kell, de szerencsére 800 Ft-ért kapható, így hamarosan meglesz az is!

No comments: