Végül ezt a dalt is sikerült megkedvelnem, köszönhetően annak, hogy a csapból is ez folyik, és végül csak a fülembe mászott, bármennyire is középszerűnek tartottam eleinte. Még az r'n'b ének se zavaró benne, sőt, kifejezetten passzol a dalhoz. A zene, ahogy már a Feel So Close is, itt is a stadionokat célozza meg, himnikus dance hangzásával, ami jóval epikusabb, mint a korai minimál hangzás az első lemezen. Habár ez a folyamat már a második nagylemezen megindult, gondoljunk csak pl. az I'm Not Alone enyhén trance-es hangszíneire, vagy a keményen döngölős You Used To Hold Me-re. A közelgő harmadik album már tavaly őszre is be volt ígérve, de a Feel So Close után csak nem történt semmi, majd csak idén nyáron indult be ismét a közelgő lemez promótálása, amiről jövő héten már a negyedik maxi (We'll Be Coming Back) jelenik meg, szóval nagyon ideje lenne már annak az albumnak, de elvileg most ősszel fog megjelenni. Mindenesetre az már biztos, hogy jól bebiztosította az album sikerét az utóbbi négy sláger.A Feel So Close után már ez sem jelent meg CD-n Angliában, de Németországban és Európa többi részén szerencsére igen, ahol egy két számos maxi kapható. Külsős remixek ezúttal hivatalosan nem jelentek meg, minden verziót Calvin maga jegyez most, amiből az egyik egy Extended Mix, ami csaknem kétszer olyan hosszú, mint a Radio Edit, a másik pedig a Calvin Harris Remix, ami lényegében csak egy extended instrumental. Ez utóbbi a CD-re nem került fel, csak a limitált 12"-es picture disc-re.
7/10
No comments:
Post a Comment