ALBUM / Air: Love 2

Az Air a nyugalmas Pocket Symphony után egy jóval virgoncabb és poposabb albummal tért vissza, és, ha a Talkie Walkie színvonalát nem is sikerül elérnie a Love 2-nak, még így is dicső folytatásnak lehet elkönyvelni.

Habár leszögezném, hogy nem rossz album a Zseb Szimfónia, csak mondjuk úgy, hogy nem okoz túl sok izgalmat, bár nyílván nem is az volt a cél vele, hisz tudatosan kb. egy relaxációs lemez. Néhány telitalálat pedig azon is akad, például a gyönyörűséges One Hell Of A Party, mely minden bizonnyal az Air egyik legszebb dala, vagy az ugyancsak szépséges Photograph. Meg amúgy is egy hangulatos hallgatnivaló a Pocket Symphony.

Minden együttes elérkezik arra a pontra, mikor visszanyúl a korábbi munkáihoz, mert a saját keretein belül már nem igazán tud újat kitalálni, ha csak nem akar valami teljesen más irányba elkanyarodni, ami viszont nem biztos, hogy szerencsés megoldás. A Love 2-n egyértelműen felfedezhetők a korábbi albumok jegyei, elemei, ami persze nem baj. Rögtön például a nyitó Do The Joy a 10000 Hz Legend-et juttathatja eszünkben a gépies robot hangokkal, és futurisztikus hangzásával, vagy a Love a Moon Safari naív báját, vagy a monumentális Tropical Disease szaxofonja a The Virgin Suicides filmzenelemezt. Na de ennyit a hasonlatokról.
Az új lemez jóval pörgősebb és dallamosabb lett, mint az előző album, és a hangzás is tipikusabb Air, viszont sajnos a második felén elszaporodnak a töltelék számok, így tökéletesnek sem mondható az új korong. Az első hét dal zsinorban kifogástalan. Ezek közt található az említett három dalon kívül még a szellemes és tempós Be A Bee, az elektró-ábrándós Missing The Day Of The Light, mely a lemez egyik legjobb dala, vagy a következő kislemezdalnak választott pszihedelikus, 60-as 70-es éveket idéző rockos, lassú So Light Is Her Footfall - ami megintcsak az egyik legtipikusabb Air-hangzás. A lassú Heaven's Light is egy igazán szép és jól sikerült darab. Ezek után viszont sajnos már nem igazán jön emlékezetes dal, és sűrűsödnek a töltelék számok. Ilyen például a Night Hunter (ami ezek ellenére azért hangulatos), vagy a kislemezdal, a tingli-tangli Sing Sang Sung. A You Can Tell It To Everybody viszont egy kifejezetten szép szerzemény, de az African Velvet elég lapos lezárása a lemeznek. Az egyetlen igazán jó dal ebben a blokkban, ami emel kicsit a lemez végén, az a pörgős, rockos, torzított Eat My Beat.
Azért tragédia persze nem történt, a gyengébb második fél se ront sokat az összképen, ettől még abszolút jó lemez lett a Love 2, sok emlékezetes dallammal és dallal.


7/10