Saturday, September 19, 2009

MAXI / The Prodigy: Take Me To The Hospital

A The Prodigy az Omen és a Warrior's Dance után már a harmadik kislemezt jelenteti meg Invaders Must Die című sikeres albumáról, amiben ismét hallható Flint és Maxim.

A Warrior's Dance után Liam ismét olyan dalt választott, amiben hallhatóak Flinték - egy Prodigy kislemez mégis csak úgy az igazi. Ebben a dalban is van némi 90es évek, a chipmunk hang effektnek köszönhetően, ami nagyon jól keveredik a mai zúzós, electrós hangzással. Míg az Omen-ben inkább Maxim érvényesült, addig a Take Me To The Hospital-ban inkább Flint. A klip ehhez a kislemezdalhoz illeszkedik legjobban az új albumól. Egy sötét földalatti, nyomasztó járatot látunk, ahol megjelennek mindenféle nyúl-maszkos őrültek, és feketére festenek egy mentőautót - ennél prodigysebb nem is lehetne, a Hospital témához meg jól illeszledik ez a téboly.

A maxi ismét két formátumban jelent meg, CD-n és 12"-es bakeliten, mindkettő két számot tartalmaz, de átfedés sajnos ismét van.
A CD a dal 09' EQ verzió (mely Liam talámánya már a Poison óta, lényegében az albumostól néhány effektel eltérő kislemez verzió, tehát több, mint egy sima edit) mellett tartalmaz egy remixet Sub Focus-tól, mely egy drum and bass verzió (ő korábban már a Smack My Bitch Up-ot is remixelte), de sajnos hanyagolja a fiúk hangját, mindössze a chipmunk hangot tartja meg, ahogy sajnos a legtöbb remix is, ami a dalhoz készült. A bakelit Sub Focus remixe mellett tartalmaz még egy remixet Rusko-tól (aki manapság elég felkapott), mely egy electrósabb darab. A többi remixet pedig mindössze mp3-ban lehet beszerezni, dehát sajnos ez manapság már nem meglepő. Olyan remixekkel találkozhatunk, mint az Adam F & Horx Remix, a Losers Middlesex A&E Remix, melyek az electró-dance kategóriából valók, míg a Josh Homme And Liam H's Wreckage Mix egy rockosabb darab - nagy kár, hogy nem ez került a CD-re, de még fizikai formában sem jelent meg!


7/10

No comments: