ALBUM / Simian Mobile Disco: Temporary Pleasure

A két James (Ford és Shaw) két évvel Attack Decay Sustain Release című debüt albuma után máris elkészült a folytatással, és nem csak, hogy nem lett összecsapott munka, még az első lemeznél is jobb lett. De a helyes meghatározás lehet inkább az, hogy más lett.

Míg az első album jóval alternatívabb volt, addig az új már-már a pop határait súrolja, elég csak a nyitószámra tekinteni, ami kb olyan, mint egy Erasure-szintipop. A Cream Dream egy tökéletes felütés, könnyed, pattogós, jó hangulatú, amibe máris beúsznak az SMD jellegzetes kristályos visszhangjai. Majd következik a már jól ismert beharangozó dal, a zseniális Audacity Of Huge. Vokális dalokból jónéhány erős darab akad még, ott van pl. a Beth Dito általi rövidke Cruel Intentions, ami nagyjából az I Belive párja lehetne (és nemcsak hossza miatt), vagy a szépséges, és egyben melankolikus Bad Blood Alexis Taylor (Hot Chip) túlvilági hangjával. A lemez legtökösebb elecktro dala a zúzós Off The Map, ami nemcsak helyenkénti hangzásával utal a Kraftwerk-re, de szövegével is ("The man Machine, the sex machine..."). A leglazább szerzemény pedig egyértelműen az electro-hip-hop-os Turn Up The Dial, melynek hangzása visszautal az előző albumra, ahogy a két savas house dal is, a Synthesyse, és az Ambulance (stílusukból fakadóan a leghosszabbak is a korongon). Előbbinek a régi, már ismert verziója sajnos sokkalta jobb és élvezhetőbb volt, ez a végleges, album verzió meg sajnos tömény unalom. A 10000 Horses Can't Be Wrong is ismeretes volt már a netről, de ahhoz szerencsére nem nagyon nyúltak hozzá, leszámítva a hosszát, de az nem tragédia (még így is a lemez egyik legjobb dala, bár ez nagyjából a fél albumról elmondható). A Pinball furcsa lezárást biztosít a lemeznek töredezettsége, és szexi, visszhangos vokáljai miatt, amitől valahogy nem egy tipikus záródal, viszont kétségkívül jó szám, így minden rendben van vele.
Az Attack... borítójához hasonlóan ismét nagyon szép és látványos munka készült, ráadásul mindkettő nagyon egyszerű, és pont ebben rejlik a különlegességük. Etéren se lehet panasz az együttesre tehát.
Az albumból megjelent limitált verzió is, mely különleges fehér, kerek fémtokba van zárva, és tartalmaz egy csaknem fél órás bónusz lemezt is. A fiúk itt a ridegebb, house-osabb énjüket vették elő, négy darab hét-nyolc perces dal formájában.
A Temporary Pleasure kiállta a próbát, ahogy a fiúk is, és bebizonyították, hogy bőven van bennük tehettség, és kreativitás, és hogy nem csak egy albumra futotta tőlük. Sőt, igazán csak most mutatták meg, hogy még mik is rejlenek bennük.


8/10