Az idei beharangozott újdonsült elektropopperek közül (Frankmusik, Little Boots, La Roux) végig Frankmusik albumát vártam legjobban, és végül ő is került ki győztesen. Míg La Roux túl tingli-tanglinak bizonyult nekem (egyébként kellemes kis album, de nem tudott túl lépni az egynyári kis limonádé kategórián, Little Boots pedig valahogy nem bizonyult tartósnak nekem, pedig az ő albuma már igazán igényes), addig Frankmusik-ban megtaláltam azt a pluszt, amitől egy album maradandó lesz.Akik a 3 Little Words féle hiperturbó electro-pop-ot várták egy teljes lemezen át, azok lehet csalódni fognak kicsit, mert vannak középtempósabb, illetve lassabb, már-már r'n'b-s dalok is, ami viszont pont, hogy javára válik a Complete Me-nek, mert épp ettől nem lesz egysíkú a lemez. A producerek között pedig ott van Stuart Price is, ami ismét egy kis garancia a sikerre, na és persze a jó hangzásra.
Az In Step kellemes nyitása a lemeznek, kissé álmoskás, középtempós, lötyögős dance szám, ahogy az azt követő kislemezdal, a Better Off As 2 is. Hasonló hangzású, és tempójú a Wonder Woman is, mely nem feldolgozása a hasonló című Zoot Woman dalnak, még Stuart Price ellenére sem. A gyorsabb, pattogósabb vagy electrósabb szerzemények közt olyanok vannak, mint a Gotta Boyfriend?, a When You're Around (mely a klasszikus Golden Brown egy lazább feldolgozása), a Time Will Tell (mely a következő kislemez lesz), a vokóderes Done Done Done, na és persze a sokat emlegetett 3 Little Words. A legutóbbi kislemeznek választott Confusion Girl a lassabb szerzemények sorát erősíti (ami leginkább electro-r'n'b-nek felel meg), ahogy a lúdbőröztető zongorás electro-ballada, a Your Boy is, vagy a címadó Complete Me és Vacant Heart is. A záró Run Away From Trouble pedig igazi meglepetés a lemez végén mélységes, sötét hangulatával, ami tökéletes lezárása a lemeznek, a rejtett bónusz dal pedig még meglepőbb, mert az alatt csak egyszál zongora szól. A lemez végére derül ki igazán, hogy mik is rejlenek Vincent Frankben, de látszik, hogy tudatosan egy vidámabb koronggal állt elő elsőre. A hangját illetően is tehettséges a fiú, sokféle hangszíne van, és szépen is énekel.
A Complete Me egy izgalmas debütálás, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Kíváncsian várom, hogy következőre merre mozdul Frankmusik.
Az album limitált verziója tartalmaz egy bónusz lemezt (Re-Complete Me), melyen két szám kivételével a teljes album hallható remix verzióban Franktől, tehát extra értékes bónusz anyag - lényegében egy alternatív Complete Me. Már csak a gyönyörű, zongorás 3 Little Words átdolgozás miatt is megéri a pénzét.
9/10
No comments:
Post a Comment