Alex Kapranos azt nyilatkozta, hogy egy elektronikusabb albumra számíthatunk, igazi tánc számokkal. Ezek alapján nagyok voltak az elvárásaim, annak ellenére, hogy nem vagyok nagy FF rajongó, csak simán bírom őket. Sajnos elektronikából nem sokat kapunk, csak itt-ott egy kis szintis aláfestést, vagy színesítő elektrós effektet, táncosnak pedig nem jobban táncos a lemez, mint az első kettő amúgy is dance-rockos korong. A dalok pedig sajnos jóval sallangosabbak, és töltelékszerűbbek, mint korábban, és alig van egy-két emlékezetes darab rajta. Ilyen pl. a beharangozó szintis kislemezdal, az Ulysses, a 60-as, 70-es éveket idéző hangulatos Twilight Omens, a szintipopos Live Alone (ami nagyon slágergyanús), és a második felétől durván elektrós, nyolc perces Lucid Dreams. A többi a teljesen szokásos lötyögős, bohém FF hangzás. A szokásos lassúak is megtalálhatóak a két zárószám személyében. Az egyik a szállós-merengős Dream Again, a másik pedig az akusztikus, kissé gyermekded Kathrine Kiss Me, ami azért kellemes dalocska.
Mindkettő mintha csak a You Coluld Have It...-ről vándorolt volna át.
Végülis rossznak nem mondható az album, de az embernek valahogy az az érzése támadhat, hogy egy csomó közepes b-oldalas dal lett összeválogatva, amik az előző albumokról maradtak le, amelyek közt akad ugyan néhány kiemelkedő darab, de az kevés, hogy erőssé tegye az egész albumot. Közepes.
6/10
Ulysses
No comments:
Post a Comment