Orbital

Most, hogy közeleg az új album, jöjjön egy rövid életmű áttekintés.
Az Orbital, azaz a Paul és Phil Hartnoll testvérpár alkotta elektronikus duó az acid house idején, a 80as évek végén tűnt fel első maxi kiadványaival, mint pl a klasszikus debütáló kislemezzel a Chime-al, ami rögtön rave himnusz lett. 89 és 91 között több független maxi is megjelent, amik nem kerültek fel a debütáló albumra, mint pl az ikonikus Satan vagy a Choice (az album amerikai kiadásán viszont megtalálhatóak). 91-ben aztán megjelent a cím nélküli első album, ami azóta is Green Album néven fut a rajongók körében, színe után. Ez még egy nagyon kezdetleges és monoton techno lemez volt, aminek dalai jóval inkább a rave partik tánctereire készültek, de egy szépséges, elszállós lassú dal ezen is már szerepelt, a Belfast.
A második, szintén cím nélküli albumra nem kellett sokat várni, 92-ben már meg is jelent barna borítója után a Brown Album-ként elhíresült lemezük. A stílus itt már sokat finomodott és a számok jóval dallamosabbra is sikerültek, amik közül is a csúcs művek a két kislemzdal, a Lush 3 és a Halcyon, de még így is sok party himnusz volt a lemezen, mint pl az Impact.
94-ben aztán lelassult az együttes zenéje, eltűnt a techno és az acid, és a Snivilisation című harmadik albumukkal rátaláltak arra a stílusra és hangzásra, ami végül a védjegyükké vált és amit fokozatosan tökélyre fejlesztettek ettől az albumtól kezdve. A Snivilisation elég sokszínű lett, volt rajta elszállós ambient, egy kis techno maradvány, trip-hop és még egy kis punk is - lévén, hogy a Hartnoll tesók mindig is vonzódtak a punk-hoz, amit több számukba is beépítettek (pl. Choice). Erről az albumról az Alison Goldfrapp énekelte Are We Here? lett kiadva maxin, amihez emlékezetes mosodás klip készült, melyben Alison is szerepelt. Ő az albumon még egy dalban is hallható (Sad But True). Alison vendégénekesként kezdte a pályáját, aki pl. Tricky-nél is járt ekkortájt.
96-ban jelent meg az Orbital leghíresebb és legkiforrottabb lemeze, az In Sides, mely igazi mestermű. Lassú, elszállós, ambient és breakbeat keveréke az egész lemez, melyet többek között természeti katasztrófák ihlettek (pl. a Dŵr Budr=Dirty Water, melyet a Wales-i olajtanker katasztrófa ihletett). Ez utóbbi dalban szintén hallható Alison Goldfrapp, de ezúttal Auntie álnéven. Az album leghíresebb dala a The Box kislemezdal, melynek maxiján található vokális verzióját ugyancsak Alison énekli (a videóban pedig Tilda Swinton színésznő látható!).
99-ben jött az ötödik album, a The Middle Of Nowhere, melyre harmadjára is meghívták Alison-t, aki a lemez egyik legjobb dalában, a Nothing Left-ben hallható, ami maxin is megjelent. Ez az album tempósabb lett, mint az előző, és helyenként igen sötétre és horrorisztikusra sikerült, de néhány táncos darab is felfért rá. Ez a lemez is elég változatos.
A The Altogether című hatodik album 2001-ben jelent meg, ami nem csak hangzásban lett egész más, mint a korábbi anyagok, de a 8-10 perces, hosszú tételeik is eltűntek, amik mind addig jellemzőek voltak a lemezeikre. A dal hosszokat leszorították 5-6 percre, a hangzás pedig sötétebb, nyersebb lett, és szinte minden dal teljesen máshogy szólt. Ezt egy karrier összegző, nagyon jól sikerült válogatás követte 2002-ben, a Work, mely igazi kincses láda, mert egyrészt minden hosszú dalnak a rövid, átalakított verziója szerepel rajta, másrészt pedig több olyan szám is található rajta, amik albumon sosem jelentek meg, csak független maxikon (pl. Choice, Satan - ez utóbbiból sajnos viszont csak a Kirk Hammett-es Spawn-hot készül metál verzió, nem pedig az eredeti).
2004-ben aztán jött a rossz hír, miszerint az együttes feloszlik, mert késznek érezték életművüket, és a csúcson akarták abbahagyni. Ezt egy karrier záró lemezzel, a Blue Album-mal "ünnepelték" meg. Az album nagyon jól sikerült, de jóval inkább egy karrier áttekintő kiadvány volt, mint egy kísérletező, jövőbe mutató valódi új album, mert igaz, hogy csupa új szerzemény szerepelt rajta, mégis minden dal úgy szólt tudatosan, mintha egy-egy korábbi albumukról származna, ezzel megidézve a klasszikusokat. A címe sem véletlenül lett "Kék Album", ami ugyancsak azt mutatta, hogy teljes mértékben a rajongóknak lett szánva, akik korábban maguk nevezték el az első és második albumot a színeik alapján. A One Perfect Sunrise volt a kislemezdal róla, ami nem volt egy kiemelkedő darab, de az volt az utolsó Orbital maxi, így mindenképpen fontos helye van az életműben....
....ahogy a 2010-ben váratlanul kiadott visszatérő dupla A oldalas maxinak is, a Don't Stop Me / The Gun Is Good-nak! Az együttes tehát ezzel adta a rajongók tudtára, hogy készülődik valami, mert még koncertezni is elkezdtek újra, de új albumról ekkor még nem adtak hírt, azzal még kicsit húzták a rajongók agyát, vagy maguk sem voltak biztosak még a folytatásban, de aztán 2011-ben jött az örömteli bejelentés, hogy stúdióban vannak, és megkezdték a visszatérő albumuk felvételeit, ami mára már el is készült és 2012 április 1-én meg is jelenik 8 év kihagyás után a Wonky című nyolcadik album!
Az utolsó Orbital maxi, a One Perfect Sunrise b-oldala is egy kérdést tett fel, hogy merre tovább (What Happens Next?), és most a közelgő új album záródalának címe is azt kérdezi, hogy merre tart ez az egész (Where Is It Going?). Reméljük afelé, hogy nem csak egy egyszeri összeállás lesz a Wonky, hanem lesz folytatás is, de a fiúk úgy nyilatkoztak, hogy annyira jó volt a hangulat a lemez készítéskor, hogy úgy érzik ez egy új kezdet.