Az Orbital után

A karrier összegzésben nem tértem ki az Orbital utáni szóló munkákra, így most következzen ez.
Amikor 2004-ben feloszlott az Orbital, mindkét Hartnoll szólóba kezdett és 2007-ben, három évvel az utolsó Orbital album után mindketten kiadták első albumaikat.
Paul albuma a The Ideal Condition egy igazi mestermű, amit lúdbőröztető, katartikus dallamok jellemeznek. Ezen a lemezen nincsenek Orbital-szerű, hosszú ambientek, csak 4-5 perces dalközpontú, főleg elektronikus számok, amin még Robert Smith a The Cure-ból is énekel. Illetve vannak rajta barokkos, klasszikus hangszerelésű dalok is. Egy igazán különleges és emlékezetes album lett, amit nem készíthetett volna bárki, ehhez kellett az az igazi Orbital-varázslat, amit csak a Hartnoll tesók tudnak. Paul az Orbital dallamosabbik felét vitte tovább az albumán, amiből kitűnik, hogy az Orbital lemezeken főleg kinek köszönhetőek a lúdbőröztető dallamok.
Phil lemeze ezzel szemben jóval közelebb áll az Orbital hangzásához, és ő az ambientes stílust vitte tovább producer társával, Nick Smith-el Long Range néven. A Madness And Me album szám hosszai is Orbital lemezekre jellemzően 7 perc körüliek. Phil lemeze is jól sikerült, abszolút minőségi munka, de kevésbé izgalmas és telitalálat, mint Paul-é. Főleg hátradőlősebb, relaxálósabb zenék vannak rajta, de egy igazán karakteres és lúdbőröztető szépség ezen is akad, a címadó dal.
Bizonyos mértékben még "jól is jártunk" a feloszlással, mert így egyszerre két "Orbital" albumot kaptunk, de, hogy jöttek-e volna újabb szóló albumok, ha nem állnak újra össze, azt nem tudni, mert ezek is már öt évesek és ez idő alatt nem jöttek hírek újabb lemezekről. Szerencsére viszont újra egyben az Orbital, mert mégis csak az az igazi, amit együtt csinálnak!



Paul Hartnoll: Patchwork Guilt



Long Range: Madness And Me