MAXI / Patrick Wolf: Brumalia EP

Patrick Wolf az idei boldogság mámoros (és félre sikerült) Lupercalia album után szerencsére azoknak is tartogatott valamit, akik az előadó mélyebb, melankolikusabb és sötétebb oldalára kíváncsiak, így azok akik elégedetlenek voltak a nagylemezzel, most örömmel fogadhatják az új kiadványt, a hét számos Brumalia EP-t.

Gyakorlatilag a kiadvány a Together maxijának is felfogható, mert az is helyet kapott rajta, ami nem is baj, mert a Time Of My Life mellett ez a legerősebb dal a Lupercalia-n, és így most ezt az EP-t is csak tovább erősíti. Már az bizakodásra adott okot, mikor Patrick elmagyarázta, hogy a közelgő EP-t a téli London inspirálta, a borító (amit Patti Smith maga fotózott) pedig egy fagyos, szeles téli napon készült (Patrick ugyanis beugrott párszor hárfázni és hegedülni Smith koncertjeire).
Nos, már a nyitó szám megnyugtathat mindenkit afelől, hogy Wolf ismét a régi fényében tündököl, maga mögött hagyva a Lupercalia gyermekded, súlytalan, vattacukor illatú világát, és igazi, mélységes, komoly hangszerelésű dalokat kapunk végre. A Bitten pontosan azt az elborult, drámai és mélységes előadót mutatja, amit korábban megismerhettünk, a gyilkos hegedűk pedig ismét beélesítve, ahogy a kemény elektronika is. Ez utóbbi még tovább fokozódik az alig három perces Nemoralia-ban, amire az első albumbéli kicsavart ütemek jellemzőek, a végén a saxofon pedig nagyot szól! A szaggatott, töredezett ütemek még a szépséges balladában, a Pelicans-ban is hallhatóak. Letisztultabb, puritánabb lassú dalokat is kapunk, az egyik az egy szál zongorás két perces Jerusalem, a másik pedig a záró hárfás, gyönyörű és emelkedett Trust. Az egyetlen kilógó dal, mely még nyomokban emlékeztet a Lupercalia könnyed világára, a Time Of Year, de ez is egy jól sikerült darab.


8/10