Daft Punk - Human After All

Az új Daft Punk lemez a 2001-es Discovery folytatása. Human After All címével azt akarják elhitetni velünk Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo-ék, hogy ők is emberek, bár ezt nem nagyon sikerül nekik, mivel bejelentették, hogy csak és kizárólag robotokként jelennek meg mindenki előtt ezentúl. Sőt még azt is elhintették, hogy ők egy tűzvészben meghalltak, és a helyüket robotok vették át.

Az új album főleg az első Homework, és a második Discovery keveréke, hangzásvilág tekintetében. Ez esetben csak tíz számot kapunk, ami a tömör, kemény, elektrós dalok miatt nem is baj, így még hatásosabb ez a 45 perc. Monotonitásában a Homework-re, torzított gitár hangjaiban és pattógósságában pedig a Discovery-ra hasonlít. Néhány hallgatás kell hozzá, hogy megszeressük ezt az albumot, mert elsőre akár unalmasnak, vagy zavarónak is tűnhet helyenként. Aztán néhány próba után akár fel is fedezhetjük, a kiváló ütemek nyújtotta dögösséget, dallamokat, és a hihetetlen mennyiségű nyers erőt, amit ez a korong rejt. A számok többsége az Around the World tovább gondolása, keményebb ütemekkel, és sok torzított gitárral, de ettől egyáltalán nincs az az érzetünk, hogy egy rock albumot hallgatunk, mert ezek a hangszerek csak széttorzítva, elektronizálva hallhatóak. A vokálokat tekintve, főleg a szám címek ismételgetése a módi, vokóderes torzítással ellátva, természetesen Daft Punk-os védjegyként.
A nyitó Human After All egy belevaló, gyors szám, élet igenlő dallamokkal, mely az egyik legslágeresebb dal a lemezen. Ütemes számok tekintetében hasonló még a kemény Steam Machine, amiben egészen C-64-es pattogós hangok szerepelnek, de hát ez a mai retro uralta világban egyáltalán nem szokatlan. A Brain Washer egy még keményebb, egészen hardcore elektro-techno szám, mely kellőképpen beizzítja a hangulatot. Következő slágervárományos, a Technologic, ami a legtöbb vokált tartalmazza, egy torzított gyerek hang személyében, amely megállás nélkül mondja a magáét. Slágeres, pörgős, jó dallamú. Van egy kakukktojás is a lemezen, mert a tíz számból valójában csak kilenc valódi szám, egy csak egy átvezető húsz másodperces TV kapcsolgatás, On/Off (kicsit átverés ez Daft-ék részéről, hogy a mindössze tíz számos albumra rátesznek egy ilyet, de az összhatáson nem ront, és nincs hiány érzet a lemezvégighallgatása után, legalábbis nekem nincs.) , mely a Television Rules the Nation-höz tekinthető intronak, ami a tempós dalok számát gyarapítja. Összesen két dal van a lemezen, ami nem túl izgalmas, az egyik a The Prime Time of Your Life, melynek első fele mégcsak hasonlít egy számra, de a második csak egy zavaró gyorsulás, aminek túl sok értelme nincsen. A másik a beharangozó kislemez, a Robot Rock, ami nem túl jó választás erre a posztra. Megpihenni csak két dal enged minket, a Make Love, és a záró Emotion. Előbbi egy hihetetlen lélek melengető, lágy szinti futam, az utóbbi is egy hasonlóan érzelmes dal.

Összességében egy merőben friss hangzást produkált a Daft Punk, ami maga a nyers energia, hasonlóan, mint a The Prodigy Always Outnumbered, Never Outgunned albuma. A tánczene megreformálása a Daft Punk-nak jobban sikerült egy hat hetes stúdiómunkával, mint a The Chemical Brothers-nek, bár hozzátenném ettől még a Push the Button is egy fantasztikusan jó lemez lett!