filmz

Melancholia.
Na végre eljutottam hozzá! Nem mertem sokat várni tőle az Anti Christ után, de ebben kicsit se kellett csalódnom. Végre Lars Von Trier-től ismét egy igazán maradandó és durva alkotást kaptunk! Lassú lefolyása ellenére sem unalmas, nem tűnik hosszúnak sem, és zseniális a felépítése, ahogy a két ellenkező természetű testvérpár szemszögéből látjuk az eseményeket, két részre bontva. Kirsten Dunst játéka pedig elképesztő volt. Sosem gondoltam volna, hogy képes ilyenekre, pedig mindig is szerettem, de most nagyot nőtt a szememben. A film vége pedig letaglózó, ott van a leghatásosabb film befejezések közt.



Red State.
Kevin Smith már okozott csalódást egyszer, az előző borzalmával, és most se tesz másképp, mert a Red State egy értékelhetetlen förmedvény. Se (igazi) cselekménye, se szerethető karakterek, és az egész össze-vissza csapong, túszul ejtős filmnek indul, aztán átmegy az egész egy agyatlan mini háborúvá, izgulni senkiért sem lehet, nincsenek igazi főszereplők. Ilyen vakvágány filmek nagyon ritkán születnek, de hogy ezt épp Kevin Smith-től kell kapnunk, az egyik legkedvencebb rendezőmtől... :( Ezek után már semmi jóra nem számítok tőle, pláne, hogy a következő filmjébe (Hit Somebody) visszatér a Red State majdnem teljes stábja. Ilyen idegbeteg fejekkel meg nem hiszem, hogy valami kellemes kis vígjáték kerekedjen. Miért kell előbb utóbb minden rendezőnek, zenésznek teljesen kifordulnia önmagából, és megindulni a lejtőn?? Nem értem.

Zodiac.
Végre bepótlódott egy Fincher film. De sajna ennél unalmasabb és rétestésztább film nem igen létezik. Hangulata azért volt neki és végig kellemes is volt, de a két és fél óra kinyírta a művet. Másfél órában egy tök jó kis film is lehetett volna.

The Social Network.
Ezzel pedig bepótlódott az uccsó nem látott Fincher filmem is. Ebben viszont kellemeset csalódtam. Azt se mondom, hogy nagy szám, de ezen legalább egész jól szórakoztam, már csak a zenének köszönhetően is.

Fear And Loathing In Las Vegas.
Végre egy Terry Gilliam film is bepótlódott, de nem hiába halogattam eddig (éreztem, hogy mire kell számítanom). Az ennyire anti filmek azért nagyon ritkák. Két óra totál káosz és dögunalom, történet pedig NULLA. Az effajta filmek létrejöttét sosem értem. Egyedül a színészek és főleg a mellék szereplők dobták fel némileg (bár mindegyik kb 5 percre bukkant fel): Cameron Diaz, Ellen Barkin, Toby Maguire, Christina Ricci. Johnny Depp-ről pedig már rég kiderült, hogy a világ egyik legjobb színésze, aki mellesleg az első számú kaméleon.

Contagion.
Egy Soderbergh filmet is mindig szívesen veszek, nagyon bírom a stílusát és a képi világát. De ez a film ettől függetlenül nem volt valami jó. Egy tényfeltáró, dokumentarista vírus film volt, de legalább nem hatásvadász akciófajta, mint az ilyen filmek általában. Emiatt volt csak egyedülálló, és legalább sok jó színész volt benne. Gwyneth-nek az 5 perces szerepe viszont meglepett, azt hittem valamiféle főszereplő lesz, pláne, hogy ezer éve eltűnt a vászonról.

Matador.
Végre még egy Almodóvar bepótlódott, most már csak kb kettőt nem láttam. Nem volt rossz a Matador, de az Almodóvar filmek közt valahol alul van. Mindenesetre jól szórakoztam rajta, és sok tipikus Almodóvar színész volt benne.

Repo Men.
Az effajta sci-fi akciófilmeket már rég nem élvezem, de hirtelen nem jutott jobb ötlet az eszembe, és valami új filmet akartam látni. Nem igazán élveztem és a vége is szar.


Grave Encounters.
Számomra mindig is a kísértetes horror filmek a legfélelmetesebbek, és ez sem okozott csalódást e téren, sőt! Végig élvezetes volt és fosatós, a helyszínnél pedig nem is tudtak volna jobbat választani - egy elhagyatott elmegyógyintézetet, ami tiszta Silent Hill volt. Már csak a helyszín miatt is jól működöt a film, de a szellemjelenségek is brutálok voltak, főleg a vége felé.

The Guard.
Ez egy anti-film. Nem lehet eldönteni, hogy vígjáték akar lenni, dráma, vagy krimi. Kicsit ez is, kicsit az is, de az egész teljesen fókuszálatlan, és végül teljesen kisiklik. Még csak nem is szórakoztató. A történet teljesen érdektelen és az egésznek nagyon B hangulata és színvonala van.

Dream House.
Klisés, teljesen átlagos, új házba beköltözős film, amelyben fura dolgok történnek a családdal. A csavar már az elején kitalálható (én legalábbis ráhibáztam). Viszont összességében kellemes az egész és jó szórakozás volt, tehát ennél fogva nem kifejezetten rossz volt, csak kissé érdektelen. Rachel Weisz és Naomi Watts miatt mindenképp megérte.

REC.
Ennek láttam már az amcsi verzióját, ami csak kockáról kockára lemásolta ezt az eredeti spanyol verziót, így semmi újat nem kaptam ettől az amúgy se nagy szám kézi kamerás, zombis horrortól.

Win Win.
Az állomásfőnökös új filmje (Thomas McCarthy), úgyhogy várós volt. Kellemes kis családos dráma volt, de ez nem olyan maradandó, mint pl Az állomásfőnök. A melankóliából itt teljesen visszavett a rendező, inkább naposabb az egész hangulata. De a legnagyobb gondom az volt vele, hogy a téma valamelyest a sport körül forog, és a főszereplőkkel sem tudtam annyira azonosulni, mint a rendező emlegetett csúcsművében. Azért összességében egy hangulatos, kellemes film.

The Man Who Wasn't There.
Imádok kedvenc rendezőimtől hiányokat pótolni, így ennek a Coen filmnek is örültem, hogy terítékre került. Nagyon hangulatos és atmoszférikus, fekete fehér, film noir-os, nagyon lassú lefolyású, bizarr hangulatú film, amiben jól el lehet merülni.

Dead Poets Society.
Ez a klasszikus, 90es film valahogy egész eddig kimaradt. Gyerekkoromban még nem érdekelt, de végül ennek is eljött az ideje. Nagyon hangulatos és kellemes tini-dráma, olyan korabeli klasszikus színészekkel, mint pl. Josh Charles (aki sajna mára eltűnt). A hangulatot tovább fokozta, hogy szépséges, napsütéses ősz volt benne.