Tuesday, January 03, 2012

Madagascar - Escape 2 Africa / Ice Age - Dawn Of The Dinosaurs


Miután teljesen megszerettem a Penguins Of Madagascar-t a TV-ben, újra elővettem az első Madagascar-t (amit mindig is kedveltem és most is jól esett), és akkor már kedvet kaptam a 2. részhez is, ami amúgy már nem érdekelt, amikor ment a moziban, mert nem tűnt túl bizalom gerjesztőnek, mint ahogy ez általában a folytatások esetében szokott lenni. Hát sajnos be is jött a gyanúm, mert igen csak felemás lett az Escape 2 Africa. A fő baj azzal volt (azon kívül, hogy már a helyszín se tetszett), hogy a négy főszereplő külön utakon jár szinte végig, így teljesen szétesett az egész történet, ami amúgy is eléggé túl van bonyolítva és csavarva, a hülyeségekről nem is beszélve (míg az 1. résznek pont az volt a vonzereje, hogy semmi csűrés-csavarás, csak egy nagyon egyszerű kis cselekménnyel bírt). Ennél azért többet vártam, de most már valószínű megnézem a 3. részt is, ami amúgy egész konkrétan katasztrofálisnak tűnik trailere alapján. Remélem végre vissza/hazatérnek az állatkertbe a főszereplők, és nem lesz több folytatás.

Ezzel ellentétben látszik, hogy az Ice Age készítői jóval ihletettebbek, mert ők még a 3. részre is meg tudták tartani a színvonalat nagyjából, bár hozzá tenném, egyértelműen ez a leggyengébb rész eddig. Ebből már hiányzik minden mélység és drámaiság, ami az előző részekben (főleg az 1-ben) megvolt és csak egy szimpla megállás nélküli kalandot kapunk, de azért abszolút kellemes és élvezetes volt (míg pl a szintén folyamatosan pörgő Madgascar 2 fárasztó volt). Természetesen már ennek folytatása is be van harangozva (Continental Drift), de a trailere ennek se túl bíztató.

No comments: