Midnight In Paris

Az utolsó Woody Allen film amit moziban láttam (és ez eddig az egyetlen is) épp a Match Point volt, amit Woody egyetlen igazán rossz, vagy legalábbis élvezhetetlen filmjének tartok. Ezzel ellentétben a legfrissebb filmje egy kellemes élmény volt, csak sajnos ezzel is az a baj, mint kb az utóbbi tíz év Woody-filmjeivel, hogy nem rossz-nem rossz, csak épp nem elég emlékezetes. Az utóbbi évek terméséből végre ez idézte meg legjobban a klasszikus Woody-alkotásokat, konkrétan a Kairo Bíbor Rózsáját, de még ennek ellenére is kissé íztelen volt. Sajnos Woody már nem tudja megteremteni azt az atmoszférát amit egykoron pl a Hanna és Nővéreiben, a Rádió Aranykorában, vagy épp az Árnyak és Ködben. Hiába volt itt Kathy Bates, Marion Cotillard, Adrien Brody, még nekik sem sikerült igazán maradandóvá varázsolni az egészet, bár tény, hogy kis szerepeikkel is sokat emeltek a filmen jelenlétükkel. A legmeglepőbb pedig az volt számomra, hogy a mindig is ellenszenves (faszorrú) Owen Wilson itt teljesen tűrhető volt, sőt kifejezetten jó volt a szerepben és szinte elfeledtette velem, hogy ő Owen - persze ezt Woody-nak köszönhetjük, aki teljes mértékben a saját képmására formálta a színészt. Mondjuk amióta Woody már nem játszik filmjeiben (a következőben - Nero Fiddled - amúgy ismét fog végre!), illetve amikor épp nem játszott bennük, akkor is szerette a főszereplő férfiakat saját képére alakítani.
A Midnight In Paris-ben ismét volt tipikus woodys természetfeletti abszurditás a történetet illetően, mint egyes nagy klasszikusaiban, ami megadta a film különlegességét, de összhatásra mégsem sikerült olyan hangulatosnak és szívet melengetőnek lennie, mint a klasszikusoknak. Persze egy 80 felé közelítő rendezőtől aki túl van már a 47. filmjén is, ez nem várható el, és annak is örülnünk kell, hogy egyáltalán kapunk még új filmeket tőle, ráadásul minden egyes évben! És ahhoz képest még mindig abszolút kellemes és színvonalas filmeket csinál.