Lynch-night

Tegnap este véletlenül Lynch estét tartottunk.
The Straight Story.
Már régóta érett a The Straight Story újranézése (évekkel ezelőtt láttam), és végre elhatároztam magam. Akkor is nagyon tetszett, de így másodjára még sokkal jobban. Természetesen az elborult Lynch filmek rajongója vagyok, de nagyon jól esik néha a mestertől egy-egy közérthetőbb, egyszerűbb darabot is megnézni (mint pl. a Wild At Heart, vagy Blue Velvet - ami végre valahára megjelent újra, ráadásul szinkronosan!). Minden Lynch filmnek gyönyörű a képi világa, de ennek a sok természetkép miatt különösen, pláne, hogy kedvenc évszakom, az ősz van benne! A zenei világa pedig ennek az alkotásának a legérzelmesebb, legszebb. Maga a film is az egyik legérzelmesebbje a rendezőnek. Igazi képek-zenék-hangulatok-érzelmek alkotás!

Eraserhead.
Na és akkor végre bepótlódott az Eraserhead! Mióta halogattuk már, de valahogy a The Straight Story után hirtelen bevágtuk a lejátszóba, és neki álltunk, pedig nem terveztük előre. Mindig féltem belevágni, mert úgy gondoltam túl élvezhetetlen, unalmas lesz. Na persze a szinte némafilm így is próbára teszi a nézőt, de messze nem annyira élvezhetetlen, mint képzeltem. Azt hittem sokkal üresebb, érdektelenebb lesz, de teljesen élvezetes volt, jól bele lehet veszni abba a fura, beteg világba. Elképesztő, hogy már rögtön az első filmje tele van a jól ismert Lynch-alkotóelemekkel (alternatív világ/álom világ, vörös függöny, női ének színpadon, groteszk lények...stb) nem is gondoltam, hogy ennyire gazdag lesz a képi világa is! Konkrétan Lynch-orgia a film.
Csak a közepe fele esett le, hogy a főszereplő Jack Nance, a Twin Peaks Pete-je, aki sajnos 53 évesen meghalt, 96-ban. :( Ő amúgy szinte minden Lynch filmben látható (A Lost Highway-jel bezárólag) általában mellékszerepekben.

Jó volt így egymás után látni a legközérthetőbb, legegyszerűbb és a legelborultabb filmjét, jó volt a kontraszt!