"Wedding album", Medazzaland, Pop Trash, Astronaut

A Liberty-n kívül meghallgattam már az összes Duran-lemezt, de nem sok jót írhatok erről a négyről - gyakorlatilag mind katasztrófa. Egy-egy jó szám szinte mindegyiken van elejtve, de az kevés. A 93-as címnélküli "esküvős" lemeztől még vártam valamit az Ordinary World meg a Come Undone miatt, de köze nincs az albumnak ehhez a két dalhoz. Félresikerült funky, meg gitározgatós rock zene épkézláb dallamok nélkül - ezutóbbi megjegyzés a következő két albumra is igaz sajna. A Medazzaland-en is kb két normális szám található (a klipdal pl tök jó!), a maradék meg valami altereskedő, lassú, behalt gitárnyúzás - förtelem. A Pop Trash még majdnem ugyanilyen, de az már mutat némi javulást, de összességében az is totál jellegtelen számokból áll. Hangzásra egész igényes, és az is rendben van, hogy nem akar holmi giccs pop lenni (a borítójával ellentétben), hanem inkább egyfajta alter és pop közti rockos lemez, de sajnos a dallamok hiányában alig értékelhető az anyag, amit rögtön demonstrál is az egyetlen kislemezdal (Someone Else, Not Me). Az elektronika hiánya is nagy negatívum számomra. Lehet többre jutna nálam, ha elég időt szentelnék rá, de elsőre annyira jellegtelennek tűnt, hogy nem hiszem, hogy lesz még kedvem rá időt fordítani.
Az Astronaut már jelentős javulást mutat az előző lemezekhez képest, de az érdektelenség ugyanúgy megmaradt, meg a jellegtelen dalok tömkelege is. Az első fele még tök jó kis szintis-dance-pop (ahol végre egész jó dallamok is vannak!), de a második fele már ez is lassú, unalmas gitárzenébe torkollik. Mármint a gitárzenével semmi bajom, de ehhez sajnos Duran-ék nem nagyon értenek. Viszont ez a lemez már komoly visszatérési kísérletet mutat a régi 80as Duran-hoz, ami mindenképp pozitívum, ami persze nem csoda, hisz a 80as évek óta itt állt össze újra az eredeti ötös felállás.

Nem értem, hogy a banda az első három-négy lemez után hogy-hogy nem volt képes megismételni azokat a hangzás és dallamvilágokat, és sorra csak rossz lemezeket készített. És az is fura, hogy több, mint húsz évet kellett várni arra, hogy készüljön két jó album, a Red Carpet Massacre meg az új. És az még nagyobb rejtély, hogy ennyi jellegtelen, rossz album után ezek hogy lettek ennyire jók. Illetve annyira nem is: Timbaland / Nate 'Danja' Hills és Mark Ronson a válasz. Amúgy megfigyelhető, hogy pont azok a legjobb lemezek, ahol együtt volt az eredeti felállás. Az Astronaut-on pl már nagyon érződik, hogy újra összeállt az eredeti ötös, csak az sajna mégis elég gyenge lett, na de az azt követő két album telibe talált.