Sofia Coppola azóta az egyik kedvenc rendezőnőm, mióta láttam a Lost In Translation-t, így különösen vártam már, hogy végre láthassam a The Virgin Suicides-ot (meg persze már sokkal korábban kiváncsi voltam rá, lévén, hogy régebbi film, sőt mitöbb, az első filmje). Sajnos elég nagy csalódás volt. :( Az elvárásaim is nagyok voltak, merthát Coppola, Kirsten Dunst, Air filmzene, de mind ezek ellenére is csak egy nagyon közepes alkotás lett, ami maximum egyszer nézhető. A film igaz történeten alapszik, miszerint a hetvenes években egy öt gyerekes családban mind az öt tínédzser lány öngyilkos lesz. Lehet, hogy direkt a téma miatt, vagy amúgy is, de a rendezőnő nem vitt túl sok érzelmet a filmbe, a lányokat szinte egyáltalán nem ismerjük meg, beszélni is alig beszélnek, ami azt eredményezi, hogy a végén a film nem vált ki semmit, azonnal feledhető. Viszont hangulata az legalább van, és gyönyörű a fényképezése, a sárgás szűrő pedig különös hangulatot kölcsönöz neki. Ezt a filmet azonban még Kirsten Dunst, Kathleen Turner, és Josh Hartnett sem tudja megmenteni. A zenéje viszont, amit az Air produkált, kiválló lett.
A Marie Antoinette viszont már a témája miatt sem érdekelt túlzottan. Nem szeretem a kosztümös filmeket, a történelmieket meg pláne. Ennek ellenére, mivel Coppola (és ugyancsak Kirsten Dunst!), megnéztem, hogy ne legyen lemaradásom a rendezőnőtől. Ez a film viszont kellemes csalódás lett, az elvárásaimmal szemben. De az egyszer nézhetőséget ennek sem sikerül túllépnie, ahhoz ez is túl feledhető mű lett. Érzelmek ebbe se nagyon voltak, Asia Argento, akiről pedig azt hittem, hogy majd belecsempész a filmbe valami jót, végül üres, félbe hagyott karakter lett. Hangulatra egyébként ez a film is elég jó, ahhoz nagyon ért Sofia, de önmagában ez nem viszi el a hátán a filmet. A zenék egyébként ebben se semmik: Air, The Cure, Aphex Twin...stb.
Szóval továbbra is várok egy újabb Lost In Translation-re, ami nem hiszem, hogy be fog következni...
No comments:
Post a Comment