Az Anima legutóbb 2003-ban adott ki lemezt, az Aquanistan-t. Azt az albumot lehetett a leglágyabb, legpoposabb albumuknak nevezni, ellenben az új szerzemény, a We Strike! pedig a legnyersebb, legprovokatívabb művük lett.
Sajnos nemrég bejelentette az együttes, hogy 7 évi együttműködés után szakít Német Jucival, azzal az énekesnővel, aki miatt tele volt bájjal, és kedvességgel az Anima zenéje. Számomra ő az egyetlen magyar énekesnő akitől igazán elviselhető egy magyar nyelvű dal. Továbbá a Prieger tesók is "szakítottak", kilépett Szabolcs is az együttesből, aki a Pop Art Market zenekarral folytatja tovább pályafutását. Ezek után sejteni lehetett, hogy az Anima valami egészen más lesz már, de mikor megjelent a More Fire video kb 1 éve, akkor az aggodalmak elmúl/hat/tak.
Az új album a lázadás, tüntetés jegyében született, de nem aktuálpolitika ez, csak az általános rossz dolgok elleni kampányolás.
A We Strike!-on a hip-hop-osabb alapok dominálnak, persze elektronikusabb környezetben. Főként roma folk és keleties hangulatok jellemzik a korongot. Vendég énekesből ezúttal nagyon sok van, de ez a rakás énekes sem képes pótolni Juci orgánumát! Itt van mindjárt az új frontasszony, Kása Juli, aki főként népdalokat énekelt eddig. Nem rossz a hangja, de nem elég különleges. Itt van még Jeremy Thompson, JC001 külföldi MC-k, roma rapperek, a Weszélyes Elemek, és még sok más vendég.
A nyitó Get Up beat box-szal kezdődik, és egy lassabb trappolósabb darab, mély brummogós rappel, és Noam Chomsky filozófustól kölcsönvett szövegekkel. A Trubul Ek Vorba szintén tartalmaz beat box-ot és egy hihetetlen pörgős, provokatív, súlyos basszusú roma rap – nagyon húzós dal. A More Fire-féle vonalat csupán néhány szám képviseli, a World At War, és a címadó záródal, a We Strike!. Ezek az album legjobb dalai közé tartoznak. Pörgősek és sok elektronikát tartalmaznak.
Ami a lassú számokat illeti, 2 van belőlük: az egyik a But Gindura Juli hangjával, mely az album legszebb dala, leginkább a Gipsy Sound Clash-en lévő Slow-hoz hasonlít, mind dallamokban, mind hangszerelésben, a másik pedig az Open Your Eyes, mely egy melankolikus, downtemposabb darab.
A korongon akad még Beatles átirat reggae stílusra (Revolution), világzenei dal, mely a Deep Forest Music.Detected_ albumára hasonlít leginkább (Colours – ugyancsak az album legerősebb dalai közt van), a mai világunkat kissé megrontó elektronikus kütyük ihlette darab (Technotoys Blues).
Az albumot első hallgatásra lehet, hogy nem könnyű befogadni, pláne, hogy nincs Juci. A We Strike! igencsak más jellegű lett, mint amit eddig megszokhattunk az Anima-tól, de többszöri hallgatásra már fel lehet fedezni az animás védjegyeket majdnem minden dalban. Azt legalábbis biztos nem mondhatjuk az együttesre, hogy nem tudnak megújulni, és csak önismétlésre képesek, mert ez szerencsére a legkevésbé sem igaz. Ilyen szempontból mindenképpen dícséretet érdemel a lemez! Egy igazán szórakoztató, kellemes album lett a végeredmény.
A korong hosszával sincs gond, mert jól összeszedett, koncentrált anyagról van szó, 12 szám 50 percben + 1 bónusz dal (így már 54 perc a teljes hossz), mely jól el van különítve az utolsó számtól, így nem tartozik szervesen az albumhoz. Eme bónusz, egy az Asian Dub Foundation-nel közös szerzemény, a Feed Your Mind, mely ráadásul live, és az A38-on rögzítették. De bónusz tekintetében még mindig nem fogytunk ki, ugyanis itt van még a More Fire video klipje, nagyon jó minőségben.
A designer cég is kitett magáért, mert nagyon szép munka lett a CD tok is (attól eltekintve, hogy a digipack anyaga elég sérülékeny papírból készült sajnos). A tok tartalmaz egy hosszúra kihajtható bookletet, mely egy nagy tüntető-montázs.
(A borítón el van rontva a tracklist (magától Prieger Zsolttól tudom), mert a Colours és Travel With Cimbalom címe fel van cserélve, így valójában a 8. a Travel With Cimbalom, és a 9. a Colours. Azt is megtudtam, hogy az első 1000 darab a hibás, majd a következő kiadás már javítva lesz.)
8/10

No comments:
Post a Comment