A Garbage a feloszlás széléről jött elő legújabb lemezével, mely rockosabb és keményebb, mint az eddigi albumok, de a grooveosság, és a megkapó dallamok itt is jelen vannak. Az eddigi talán legfrappánsabb Garbage albummal állunk szemben.
Shirley és csapata a beautifulgarbage bukása után csaknem feladták az együttest, de aztán sok évi rágódás után mégiscsak összeálltak, hogy megmutassák a világnak, van még bennük valami!
A nyitó Bad Boyfriend-ben Dave Grohl a Foo Fighters-ből vendégszerepel, ami a lemez legkeményebb dala is, de a továbbiakban inkább a jól bevált dallamos, néhol elektronikus alapok keverednek, de a gitárok mindenesetben keményebbek, mint eddig.
Az album egésze elég homogén, így kicsit nehéz kiemelni a dalokat különböző szempontok szerint.
Főként a gyors slágeres számok a jellemzőek, mint például a Run Baby Run, az első kislemeznek választott Why Do You Love Me (melynél azért akadt volna bőven jobb beharangozó dal is, az album számára), a Right Between The Eyes, Why Don't You Come Over, a technicista Metal Heart, mely az album egyik legjobb dala, vagy az ugyancsak sok elektronikát használó Boys Wanna Fight.
Azért akad néhány jellegzetes Garbage dal is ezen a 45 perces korongon: a közép tempós Bleed Like Me, a gyönyörű, lassú It's All Over But The Crying, az ugyancsak középtempós Sex Is Not The Enemy, vagy a záró monumentális 6 perces tétel, mely egyszerre szép, és belevaló is, a Happy Home.
Ez a lemez talán ellenreakció lehetett az előző albumra, hogy kapja be a világ, ha a lágygarbage nem tetszett senkinek, akkor most egyék ezt a kőkemény cuccot! Mindegy, mi is volt, mert az eredmény egy nagyon jó album lett, mely szórakoztató, rövid, és az eddigi egyik legjobb is.
No comments:
Post a Comment